2013. december 8., vasárnap

Tiszavirág

Májusban akadt meg a szemem a Tiszavirág facebook oldalán. A látvány nagyon megtetszett, s így van ez a mai napig. Szegeden viszont régen nem jártam már. A sors úgy hozta, hogy az év végén többször is dolgom van Szegeden, így bőven kínálkozik alkalom kiélvezni a konyha remekeit.

A múlt héten elérkezett az első alkalom, s feleségemmel úgy döntöttünk, hogy nem csak az ételeket, de a szállást is „megkóstoljuk”. Aki a szokásos szállodai miliőt várja, nem biztos, hogy jól választott, de aki nyitott, annak nagy eséllyel bejön a tényleg szokatlanabb berendezés. Viszont mindezzel együtt rendkívül otthonos az egész épület.  Mi legalábbis nagy elégedettséggel élveztük az épület minden porcikáját.

Vacsora

Előre is elnézést kell kérnem a hiányos dokumentálásért és az ételek pontatlan megnevezése miatt. Egy dolgos nap megkoronázására ültünk be az étterembe, s bevallom halogattam a „dokumentálást” – mondván „majd a netről levadásszuk”...
Nos, ez nem sikerült, mivel a menü rendkívül gyorsan változik, s mire felocsúdtam, már rég átalakult a kínálat. Ám ezt felfoghatjuk előnyként is, hiszen az egymást követő heteken mindig mást és mást kóstolhatok. Az aktuális étlap azonban nem keltette fel túlzottan az érdeklődésemet. Ez nem az ételeket minősíti, csupán úgy jött ki a lépés, hogy amiket hetek-hónapok óta csigázta az érdeklődésemet a facebook oldalon, az most hiányzott a menüből. No de lássuk, mit élvezhettünk.

Mint mondtam, egy átdolgozott nap után tértünk megpihenni, s egyszerűen az ínyenc velouté-k csábítása eltörpült a sertésragu leves eperlevéllel családiasan meleg hívogatása mellett, így mindketten ezt vállaltuk be. A leves a legfinomabb menzás húsleveseket idézte számomra. Ez messze nem a leminősítés. Rég esett ilyen jól leves estefelé. Akkor és ott a legjobb választás volt számunkra – nem is gondolkoztunk rajta semmit.

A leves érkezéséig a szokásos vendégváró falatokat kaptuk. Finomak voltak, jól estek, de egy hét távolából a velük érkező kenyerek maradtak meg leginkább. Nem véletlenül kezdődik így a menü: „Ha még jól esne egy kosár kenyér...”

A leves érkezéséig az idei (2013-as) Vida Rosé-val alapoztuk meg a jó hangulatot. 2011-ben esett meg velünk hasonló, hogy blindre rendeltünk egy addig számunkra ismeretlen rosé-t – történetesen a Vylian Kakast, s már a palack kibontása után a levegőben szétterjedő, sokat ígérő illatfelhő elvarázsolt minket. A Vida Rosé megillatolása után összenézve megállapítottuk, hogy ez talán a kakasnál is többet ígér.
Nos, be is váltotta.

Főételnek a vaddisznó pörkölt, macesz gombóc, csipkebogyó hab párosítást választottam. Akárcsak a leves, ez is jól esett. Kellemes és ízletes volt, s az állaga is el lett találva, de az a fajta heuréka élmény, amiért az ilyen helyeket látogatom még a csipkehab ellenére is elmaradt.


Kis feleségem egy tésztát választott kecskesajttal, meg valami „elfelejtettem milyen” csipsszel. No ezt megkóstolva bő kárpótlást kaptam. Megjegyzem – a jó kecskesajtért oda vagyok meg vissza. Ez zseniális fogás volt. Közben jófajta Apátsági Pinot Noir-ral locsolgattam a vadmalacot. S jól is laktunk...

Ennek ellenére bevállaltam még egy csokoládés birs költeményt. A birs zseniális volt. Imádom ezeket a savankás habokat. Őszintén szólva nekem ennyi csokoládéhab nem is kell mellé.

Verőfényes, de csípős napra ébredtünk. Az előtér otthonos fényei felidézték az előző nap eseményeit. Séta a városban a frissen nyitott adventi vásárban, majd levezetésként hosszasan szemléltük s látványkonyhán folyó sürgölődést.


A kávézó

A reggeli: croissant, frissen facsart narancslé, kávé. Én még felturbóztam egy kis vajjal és a ház baracklekvárával. Az esti „kenyérélmény” folytatódik. A rusztikus bagettek, cípócskák és egyéb péksütemények látványa a mediterrán tájakat idézik. A croissant egyszerűen fergeteges. Én még nem ettem ehhez foghatót – semmiképp se hagyjátok ki!


Hosszú a nap. Egy kis szendvics még belefér...


Jó érzéssel búcsúztunk a Tiszavirágtól, tudva, hogy hamarosan újra találkozunk.

Adatok

Cím: 6722 Szeged Hajnóczy u. 1/B
Asztalfoglalás: +36-62-554-888 

Folytatás következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése