2013. november 2., szombat

HH – Hamburger Házilag

Szeretjük a hamburgert, mint megannyian. Jó ideje azonban ezt nem a hálózatok bűvöletében tesszük/esszük. Most szidhatnám a nagy láncokat, de ezt másokra bízom – Jamie Oliver például elég hatékony ebben. Az ipari méretek sokszor kifejezetten károsak a gasztronómiában. Elég, ha távol tartom magam a „gonosztól”.

Éljen a kézműves hamburger!

Lehet, hogy csak én élem meg úgy, hogy a hamburgernek reneszánsza van, de a számos helyen szaporodó „hamburger hétfők” mintha mégis erre utalnának. Mindenképp meg szeretném említeni e Dallas éttermet a Zay utcában. Új keletű hamburgerimádatomnak ez az egyik forrása. Ne lepődj meg, ha kést és villát hoznak a burger előtt – harapni reménytelen ;-)


Mint látszik, a helynek megvan a hangulata. Más helyeknek (Prime, Ikon, Tiszavirág, stb.) más hangulata van, de mind közös bennük, hogy finomabbnál finomabb hamburgereket ehetünk.

Eme jeles példákon felbuzdulva döntöttem úgy, hogy magam készítem el a család hamburgerét. A hamburger is azoknak az ételeknek a sorát gyarapítja, amelyet zavarba ejtően sokféleképpen lehet elkészíteni. Bizonyos értelemben ezzel magam is így vagyok, de a húspogácsán ezt kevésbé gyakorlom. Az alábbiakban megosztom azt az alap húspogácsa receptet, amelyet a leggyakrabban szoktam készíteni. 

Hozzávalók


  • 500 g marhahús;
  • 500 g sertéshús; (a lányok miatt jobbára zsírszegény húsokat választok)
  • 1 nagy fej vöröshagyma;
  • 1 extra nagy tojás;
  • 2 evőkanál ketchup;
  • 1 evőkanál mustár;
  • 1 teáskanál só;
  • 1 mokkáskanál frissen őrölt bors;
  • 1 mokkáskanál római kömény;
  • néhány szem koriandermag porítva;
  • házi zsemlemorzsa szükség szerint.
A húsokat magam darálom le apró lukú darálón eltávolítva minden a lányom szerint gyanúsnak, rágósnak nyilvánítható részt. A hagymást megtisztítom és apróra vágom. Az elkészítés nagyon egyszerű. Végy egy nagy tálat, s az összetevőket alaposan dolgozd el (kivéve a zsemlemorzsát). Minimum egy fél órát hagyom állni, ha lehet, többet, hogy megmutassa, mennyi zsemlemorzsára lesz szükség. Minél kevesebb, annál jobb. Akkora pogácsákat formázok a masszából, amelyek egy picit túlérnek a zsömlék szélén, mert sütés közben úgyis összehúzódnak kicsit.
Faszénen, vagy valami más grillezőn, serpenyőben kisütöm a pogácsákat.

Hambi buci házilag

Ha már házilag készítjük a hamburgert, időt áldozunk a finomság kedvéért, adjuk meg a módját! Készítsük házilag a zsömléket is. Én Limara receptje alapján készítem a bucikat, annyi eltéréssel, hogy teljes kiőrlésű lisztet használok. A család rajongással fogadja :-) A receptet eléred itt. Köszönjük Limara!

Összeállítás

További hozzávalók

Mi kell még? Ahogy a Mátrixban... Operátor: Mire van szükségetek? Neo: Fegyverre, sok fegyverre – azaz zöldségre, sok zöldségre: jégsalátára, paprikára, paradicsomra, lila hagymára, uborkára – vékonyra szeletelve, egy kis ecetes jalapeno-ra ;-)
Természetesen még ketchup és mustár is. Finom érett cheddar sajt, vagy valami hasonlóan finom sajt.
Megvan a zsömlénk – ezt felmelegítem kissé (grillen, mikróban, stb.) Megkenem a ketchup és mustár keverékével – annyival, hogy ne áztassa el. Jöhet a jégsaláta, majd a húspogácsa. Újabb kenés, majd a sajt és óvatosan ráhalmozok a zöldségekből annyit és olyat, amennyit csak lehet és amit szeretek. Végül jöhet a zsemle második fele.


Kész a vacsora


Jó étvágyat!


Ötletek

Lehet még variálni a húspogácsa fűszerezésén és összetevőin. Jöhet néhány gerezd fokhagyma, jófajta kalocsai porpaprika, még római kömény, chili. Lehet játszani a zsiradékkal: vaj olaj, vagy egy kis faggyú finoman eldolgozva ;-)

1 megjegyzés:

  1. Hetek óta terveztük a házi hamburger kipróbálását és tegnap végre összejött.
    Mit mondjak... zseniális lett. :)
    Mi mindent a dupla adagból készítettünk (két család) de mind a buci, mind húspogácsa remekül sikerült, így biztosan meg fogjuk ismételni.

    VálaszTörlés