2013. október 27., vasárnap

Olimpia vendéglő

Kicsi, meghitt, családias. Pici bisztró?

Még augusztus végén kerestem egy megfelelő helyet munkaebédhez az Ajtósi Dürer sor környékén. Az elgondolásom az volt, hogy azért az ebéd színvonala emelkedjen ki a menzakoszt tömegéből, s a hely ne legyen egy átjáróház. E célra a Foursquare-t hívtam segítségül. Így akadt fenn a szűrőn az Olimpia Vendéglő, s a honlapon olvasottak alapján megfelelő helyszínnek ígérkezett.


Ööööö... vajon mit kapunk itt?

Érdekes a nyitva tartása. 12:00-15:00 és 19:00-22:00 óra között van nyitva, azaz szigorúan véve ebédelni és vacsorázni lehet. Szögezzük le, a hely elsősorban a séfért van, aki a mesterségének él. No, de a főztöt valakinek meg is kell enni ;-)
Aki hagyományos éttermet vár, az nem biztos, hogy jól fogja érezni magát. Több szempontból is „szokatlan” dolgok történnek itt. Más a felszolgálás, más a dolgok menete. Nincs étlap. Helyette van a „tábla”, amelyen az aznapi választék vala felírva.


Hogy épp mi készül, azt az alapanyagok és a séf aktuális gondolatai határozzák meg. Két, vagy három fogásos ebédet lehet rendelni, két előétel/leves három főétel és két-három desszert közül lehet választani. Pont.

Mit ettünk

Az aznapi választékból előételnek a Kacsamáj pástétomot választottam zölddiós salátával. Amióta a Kistücsökben megkóstoltam a Csirke májast levendulazselével, azóta előnyben részesítem a hasonlókat. Ez most is bevált.
A főételnek Pisztráng filét választottam mandulaveloutéval, citrusos cukkinivel, s apró sült újburgonyát is kaptunk hozzá. A pisztráng kifogástalan volt, de semmi különleges. A burgonya és a velounté kellemes, de a cukkíni hatott rám leginkább. A párolás zseniálisan el lett találva. Friss, roppanós, mégis lágy, s a citrom néha felsejlett távolról. Épp csak jelen volt, egyáltalán nem tolakodott, nem nyomta el a cukkini lágy ízét. Az egyes elemek jól harmonizáltak egymással.
Levezetésként Barackos piskótát kértem vaníliamártással. Ez is kellemesnek bizonyult, a piskóta állaga, a mártás – semmi különleges – mégis megnyugtatóan ízletes. Ilyen egy jó ebéd.

Ezek után érdemesnek tartom visszatérni egy vacsorára, amikor a munka már nem zavarja a kulináris élvezetet, s koncentrálni tudok a fogásokra is.


A környezet érdekes – különösen az utcáról nézve. Ebben a környezetben nem erre a minőségre számít az ember. Bevallom, a környezet kicsit zavart is. Belül semmi luxus, semmi csillogás. Megvan, de semmi extra. Az utca viszont „kissé lepattant”.
A közönség érezhetően a környékről verbuválódott törzsvendégek adták, akik, tudják mire számíthatnak, s ezt élvezik is. No meg néhány betévedt turista is előkerül.

A helyről mindenfélét lehet olvasni a neten. Vannak fanyalgók is szép számmal. Én azt mondom, térj be, próbáld ki, aztán kiderül, hogy neked bejön -e. Lássuk mit mond a szakma! A Dining Guide 2012-es étteremkalauza 13,5 pontra értékeli a lehetséges 20-ból – ezzel az erős középmezőnyben kap helyet. A Gault & Millau 2014-es ajánlójában a 12 pontos csapatban foglal helyet az Olimpia azzal a megjegyzéssel, hogy a kapott pontszámhoz képest feltörekvő, közelít a magasabb pontszámhoz. Én mindenképp ajánlom kipróbálásra. A napi ebédhez kicsit drága, de még bőven belefér – különösen, ha nem menzakosztra vágyik az ember.

Az asztalfoglalást (vagy a korai érkezést) mindenképp javaslom, mert a hely tényleg kicsi (24 férőhely).

Adatok

Cím: 1075 Budapest, Alpár utca 7.
Asztalfoglalás: +36-1-321-2805
Honlap: http://www.alparutca.hu
Facebook: http://www.facebook.com/olimpiaofficial

2013. október 26., szombat

Ír gulyás

Irish stew


Ismeretségünk a 90-es évek végén kezdődött John Lachester Érzéki utazás (The Debt to Pleasure) című regényével. Érdekes történet. A sztori csak foltszerűen maradt meg bennem, de a hangulatok mélyen megmaradtak. Többek között az ír gulyás állandó emlegetése is felkeltette az érdeklődésemet. No, de az internet akkoriban még nem tudott segíteni.

Aztán pár éve volt szerencsém ellátogatni Dublinba. Mivel magyar családnál szálltunk meg, nem sokat élvezhettünk a helyi ízekből. Az éttermi élmények is inkább a nemzetközi és olasz konyha ízeit hozták. A „legírebb”, amit ettem, az a Lemon Cake volt, amit azóta magam is elkészítettem (erre még visszatérek egy bejegyzésben). Egy alkalommal azonban egy hétvégi kirándulás alkalmával ellátogattunk Enniskerry-be a Powerscourt kastélyba. A kastély tekintélyes méretű ajándékboltocskájában bukkantam Clare Connery Irish Cooking – Over 100 traditional Irish recipe című könyvére. Mit ad Isten, az ír gulyás receptje is benne van. Nagy az öröm – akkor ezt hamarosan elkészítjük...

Aztán mégis eltelt néhány év, míg a múlt héten elkészítettem. A 90-es évek óta az interneten is számos recept jelent meg – még magyarul is. A változatok rendkívül sokfélék. Megtalálható a végtelen egyszerűtől (úgy sejtem, hogy ez az igazán hagyományos) kezdve a rafinált, sok összetevős, gazdagon fűszerezettig mindenféle.

Én az egyszerűbb változatra szavaztam – ezt tartalmazza Connery kisasszony könyve is. Az ír gulyás meghatározó eleme a bárányhús, a burgonya, a hagyma és a répa. Ami kissé meglepő, hogy ez az egytálétel nem annyira leves szerű, inkább a rakott krumpli jut eszembe róla. Az ír gulyás titka az elkészítés módja és az alapanyagok. No, de lássuk a receptet!

Hozzávalók

  • 1 kg birka (bárány); 
  • 2 közepes vöröshagyma;
  • 1 póréhagyma;
  • 2 nagy répa – ebből is érdemes valami nagy és „vajpuha” fajtát választani.
  • 1 kg burgonya;
  • 2 evőkanál olaj;
  • só;
  • bors;
  • 4-5 ágacska kakukkfű;
  • egy csokor petrezselyemlevél;
  • 750 ml birka, vagy marha leves alaplé vagy víz.

Összeállítás

A birkát másfél centis darabokra kockázom. Minél fiatalabb a barink, annál jobb – így garantált az elkészítési idő. A répát, a hagymát, a burgonyát megtisztítom, megmosom és vastagon karikázom. Aki nem szeret egyben (karikában) találkozni a hagymával, nyugodtan apróra vághatja.

180-200 °C-ra előmelegítem a sütőt. Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és két részletben megpirítom a bárányt. Minél öregebb állattól származik a hús, annál alaposabban át kell sütni. Ha kész, egy mély tűzálló tálban összeállítom a hozzávalókat. Alulra megy a birka, majd hagyma, répa és felülre a burgonya. A rétegeket enyhén – nagyon enyhén – sózóm, borsozom, s valahol középen elrejtem a kakukkfű ágakat. A petrezselyem levél a tálaláshoz dukál, de én szeretem összefőzni a gulyással. A lényeg az, hogy az ízesítés ne nyomja el az alkotóelemek ízeit. Számolnunk kell azzal is, hogy a levesalap is sózni fogja az ételt. Véleményem szerint minél natúrabb, annál finomabb.

Ha összeállt a tál, óvatosan feltöltöm a levesalappal (vagy vízzel) és 2-2 1/2 órára a sütőbe teszem. Az elkészült gulyást a sütőből kivéve pihentetem egy kicsit, majd tálalom. Senki se várjon, valami csodás különlegességet. Az ír gulyás egyszerűségével hat. Kellemes, kiadós étel, amely nagyanyáink remekeit eleveníti fel.






2013. október 23., szerda

Almakrémleves

Mikor mivel...

Télen, nyáron, hidegen és melegen, vagy épp csak egy kicsit fellangyosítva – az almaleves mindig üdítő. Nem egy nehéz történet, s a kezdők sem ronthatják el.

Szeretjük-szeretjük, de az almalevest újra felfedeztem mióta megkóstoltam az Ikon „hideg almalevesét grillezett almával”. Finom-finom az almaleves, de úgy tűnik van még mit felfedezni almaleves ügyben is. Nevezett leves történetesen (markánsan érezhető módon) nyári almából készült, tehát igenis lényeges, hogy miből készül. Így fogalmazódott meg bennem is, hogy érdemes variálni egy kicsit és eltérni a megszokott rutintól. Íme egy „új” változat.

Hozzávalók

  • Végy annyi almát, amennyi köll... (mint a régi jó középkori receptekben) – tisztítsd meg, s vágd apró kockára és tedd egy lábasba;
  • öntsd fel annyi vízzel, amennyi teljesen ellepi;
  • adj hozzá csipetnyi sót;
  • ízlés szerint cukrot (én nyolc apró jonatánhoz, kb. másfél liter vízhez 8 evőkanál nádcukrot adtam);
  • 4-5 szegfűszeget teszek egy teatojásba, s az alma mellé teszem;
  • 1 szép rúd fahéjat adok még hozzá, s az egészet alacsony hőmérsékleten puhára főzöm, majd botmixerrel összeturmixolom.
  • Ha kész, másfél evőkanál keményítőt (vagy egy tasak vaníliapudingot) 
  • 2 dl tejszínnel (lehet tejföl is) simára keverem és besűrítem a levest.
  • Hűlés közben gyakran megkavarom, hogy ne pillésedjen – esetleg kaphat egy mogyorónyi házi vajat, ami szintén akadályozza a pillésedést. 
  • Én szeretem, ha 2-3 citromkarika gazdagítja az ízét...

Feltét

  • Egy tekintélyes méretű birsalmát megtisztítok és fél centis kockákra aprítom; 
  • 7-8 dl vízzel 
  • és 3 evőkanál nádcukorral hosszan-hosszan főzöm.
A leves akár melegen, akár hidegen tálalom. Tányéronként 2-3 evőkanálnyi birsalmát adok hozzá. A levéből is bátran érdemes kanalazni hozzá., mert a birsnek vadítóan pikáns íze van.



Ötlet: A durvára tört pirított dió szintén jól áll neki.